Átható és tartós illatuk ellenére a hagymafélék (a fokhagyma, a vöröshagyma, a póréhagyma és a snidling) napjainkban is kedvelt népi orvosságok. A XIX. század végéig a fokhagyma volt a baktériumos betegségek fő ellenszere. Manapság szabványosított fokhagymakészítményeket használnak erjedéses diszlepszia, meteorizmus és idült bélfertőzések esetén.

A hatás a fokhagyma illóolajában lévő anyagokon, az úgynevezett fitoncidákon alapul. A fogalom növényi eredetű szerves vegyületet jelent, ami szinte antibiotikumként hat, hiszen baktérium és gombaölő. A fokhagyma fitoncidjai számottevő mértékben csökkentik az emberre káros mikroorganizmusok szaporodását akkor is, ha ezek a szokásos antibiotikumokkal szemben ellenállók.

In vitro az allicin e tulajdonság fő hordozója. Ez a tioszulfinát sejtpusztulás után az allináz enzim révén szabadul fel. Az S-metil és az S-propil-ciszteinszulfoxid aminosav származékok is az allicinhoz hasonlóan hatnak. Ezen felül további másodlagos termékek is keletkeznek, amelyek - meégha kismértékben is - szintén antibiotikus hatást mutatnak. Ha csak az allicint vizsgáljuk, egy 25 grammos fokhagyma hatása in vitro 7500 egység penicilinének felel meg.

Az eddigi vizsgálatok alapján nem határozható meg, hogy mennyi fokhagymát kell megenni ahhoz, hogy a gyomor-bél rendszerben, a vérben vagy a légutakban hatásos antibiotikumok koncentrációját érjük el. E hagyma fogyasztását azért sem lehet korlátlanul növelni, mert a nyálkahártyát izgatja. A szokásos adagban egyébként azért hat jól, mert fokozza a nyál és a gyomornedvek elválasztását, valamint a perisztaltikát. Mivel a gyomorizomzat tónusa a kor előrehaladtával fokozatosan csökken, a fokhagyma fogyasztása geriátriumként is felfogható. A bélflórára tett hatása révén pedig szélhajtó, tehát puffadás elleni szer.

A vöröshagyma már i.e. XVI. században szeprikus sérülésekre ajánlott szer volt. Ennek tudományos magyarázatát szintén a vöröshagyma kipréselt levében és gőzében levő fitoncidák adják. A fokhagymáénál azonban jóval csekélyebb e hagyma antibiotikus hatása, amely többek között a Gram-pozitív kórokozókra, valamint néhány gombára pl. az Aspergillusokra korlátozódik. A vöröshagyma fitoncidjai alkil-ciszteinszulfoxidjából állnak, allicin nem fordul elő bennük.

A vöröshagyma fogyasztásával kapcsolatban sincsenek mennyiségi előírások a fitoncidhatást illetően. Elismert e hagymának az emésztést javító (fokozza ugyanis az étvágyat és a nyálelválasztást) és a puffadást enyhítő hatása. Fertőző légúti megbetegedések esetén inhalálásra való alkalmazásának eredményei csak részben vezethetők vissza a fitoncidtartalomra. A fokhagymához hasonlóan az illóolajtartalma izgatja a nyálkahártyát, így serkenti a salakanyagok eltávolítását. A rekedtség, a köhögés és a hurutos megbetegedés ellen régóta háziszerként alkalmazott vöröhagymalé cokortartalmánál fogva hatásos, reflexesen fokazza a száj nyálkahártyáján keresztül a légcsőbeli folyadékelválasztást, ezzel téve folyékonnyá a nyálkát. Az összehasonlító vizsgálatokból kiderült, hogy a póréhagyma is tartalmaz fitoncidokat, ezek azonban gyengébb hatásúak.

A fokhagymának a vérlemezkék összetömörülését csökkentő fő hatóanyaga a metil-allil-triszulfid. Evégett 10 gramm és 1 kilogramm közti adagját ajánlják naponta. A vér fibrinolitikus aktivitását mind a fokhagyma, mind a vöröshagyma fokozza, ezáltal csökkenti a trombózisveszélyt. A fibrinolitikus hatás 28%-kal az átlag fölé emelkedik, ha az étkezéhez 100 g vöröshagymát is fogyasztunk. Ezt a hatást kénvegyületek biztosítják.

Állatkísérletek, valamint klinikai és epidemiológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy a fokhagyma és a vöröshagyma előnyösen befolyásolja a vérzsírértéket és a vér koleszterintartalmát. Ez a hatás a szulfidokra vezethető vissza. Ma is él az a hit, hogy a fokhagymával megeleőzhető az érelmeszesedés. Az érelmeszesedést gátló tényezőkre valóban előnyösen hat a fokhagyma, és részben a vöröshagyma is. De a fokhagymakivonatok a magasvérnyomás-betegségben szenvedők vérnyomását is csökkentik. Ezt a hatást az adenozin nevű alkotórész biztosítja, amely ugyan mindenütt előfordul az állat- és növényvilágban, ám a vöröshagyma és a fokhagyma különösen nagy mennyiséget tartalmaz belőle. E tekintetben még egy még nem teljesen ismert szerkezetű peptid is szóba jön. Megfigyelték azt is, hogy a magas adenozin tartalomból kifolyólag vércukorcsökkenés is bekövetkezik. A vöröshagyma szulfidjai és diszulfidjai ugyanis gátolják az inzulin lebontását.

A vöröshagyma erősíti a szívműködést. Ez esetben szintén az adenozin hatása föltételezhető, mert adásával rendeződnek a keringési zavarok. Az azonban, hogy csupán vöröshagyma fogyasztásával elérhető-e hatásos koncentráció, még nincs tisztázva. Vitatott az is, hogy a flavonodjai miképp hatnak a szívre. Ezek a szívössehúzódások erejét növelik, csökkentik az érfalak áteresztőképességét, és kiegészítő kezelésként a magas vérnyomás és az érelmeszesedés esetén alkalmazzuk őket. Minthogy alkil-ciszteinszulfidok elősegítik a tiamin felszívódását, az emberi szervezet B1-vitaminnal való ellátása snidlinges, vöröshagymás és fokhagymás fűszerezéssel fokozható.

A vöröshagymának tulajdonított epehajtó hatás azzal magyarázható, hogy általában javítja a váladékok elválasztását. Vannak ugyan oxifahéjsav-származékok, (kávésav és ferulsav) is a vöröshagymában, ám olyan kis mennyiségben, hogy a szokásos fogyasztás nem várható tőlük. Végezetül megemlítjük, hogy a fokhagymát régóta használják a bélférgesség ellen. Egymagában nem kielégítő a hatása, ennek ellenére nem lebecsülendő a profilaktikus értéke a trópusi és a szubtrópusi tájakon.

Ernähungs-Umschau 35 (1988) Heft 6

Forrás: Vegetáriánus Hírlevél (az Egészség-vár Alapítvány lapja) 6. szám, 1996. március

2007.08.29.