Kövess minket

Bejelentkezés

Szelektív hulladékgyűjtőkVagyis mit ne dobjak az otthoni szemetesbe?

Tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan azért nem vesznek részt a szelektív hulladékgyűjtésben, mert nem tudják, hogy mit és hogyan kell és lehet külön gyűjteni, illetve ennek milyen haszna van személyes életében.

A szelektív hulladékgyűjtés az újrafeldolgozás, a recycling első lépése. Ennek során a lakosság aktív közreműködésével, anyag szerint szétválogatva gyűjtik a hulladékokat. A hulladéknak, mint másodnyersanyagnak a gazdaság vérkeringésébe való visszajuttatásából komoly környezeti előnyök származnak: jelentősen csökken a gyártás energiaigénye, környezeti terhelése. Mivel hazánkban az elkövetkező években a szelektív hulladékgyűjtést egyre több helyen vezetik majd be, melynek legelterjedtebb formája a gyűjtősziget. Az alábbiakban ismerkedjünk meg a leggyakrabban gyűjthető hulladékfajtákkal.

Van néhány alapelv is, amely segítséget nyújthat az elkülönítésénél

Papír

Ez a konténer újságok, folyóiratok, füzetek, könyvek, hullámpapír, csomagolópapír, kartondoboz gyűjtésére való. Tejes és gyümölcsitalos (kombinált) dobozokat minden esetben mossuk ki és tapossuk laposra! Majd a papír vagy a műanyag konténerbe helyezzük el, attól függően, hogy hogyan jelzik.

Kérjük higiéniás okokból ne dobjuk bele az élelmiszer- maradványokat és egyéb szennyeződéseket tartalmazó (pl. olaj, zsír, oldószer) papírokat, használt papír zsebkendőt, szalvétákat stb.

A feldolgozás legfontosabb feltétele, hogy a papír ne legyen szennyezett, zsíros! Fordítsunk figyelmet arra is, hogy nem kerülhet a papírgyűjtő konténerbe pl. műanyag, vagyis:

– füzetborító, műanyag mappa, nejlon fólia (vigyázzunk, a hentesáru csomagolásához sokhelyütt használnak papír-műanyag összetételű fóliát);
– műanyag kötözőzsinór; 
– ragasztószalag (pl. dobozok lezárásához használt). Éppen ezért az összegyűjtött újságpapírt ne műanyagzacskóban tároljuk, és ne műanyagzsineggel kötözzük össze. A legjobb, ha összekötözés nélkül egy papírzacskóba rakjuk.

Üveg

Fehér üveg
A tiszta, kiöblített italos és egyéb, a háztartásban már feleslegessé vált színezetlen üvegeket – konzerves, parfümös stb. – dobhatjuk ide. Ne dobjunk bele színes üveget (pl. zöld, barna üveget), tükröt, ablaküveget, villanykörtét, szemüveget, nagyítót, drótszövetes üveget, kerámiát, porcelánt, neoncsövet!

Színes üveg
Dobhatunk bele színes (zöld, barna, sárga) italos, parfümös, konzerves üveget. Ne dobjunk bele színezetlen, azaz fehér üveget, drótszövetes üveget, katedrálüveget, kerámiát, porcelánt.

Az üvegekről távolítsuk el a fém kupakokat!Műanyag hulladékgyűjtő

Műanyag

Üdítős, ásványvizes PET-palackokat, kiöblített háztartási flakonokat és azok lecsavart kupakjait (samponos, habfürdős stb.) háztartásban előforduló tiszta fóliát (szatyrok, tasakok, csomagoló fóliák stb.) dobhatunk bele. Tejes és gyümölcsitalos (kombinált) dobozokat minden esetben mossuk ki és tapossuk laposra! Majd a papír vagy a műanyag konténerbe helyezzük el, attól függően, hogy hogyan jelzik.

Ne dobjunk bele zsíros, olajos, háztartási vegyi anyaggal szennyezett (nem kimosott) flakont. Tejes, joghurtos poharat, margarinos dobozt, élelmiszer-maradványt tartalmazó műanyagot, hungarocellt, CD-lemezt, magnó- és videokazettát, egyéb műanyagnak ítélt hulladékot (pl. nejlonharisnya), mert hasznosításuk jelenleg nem megoldott!

Véletlenül sem kerülhet a műanyag közé:

– üvegpalack (sajnos sokan összekeverik a kétféle palackot);
– papírcímke;
– ételmaradék.

Fémek

A fémek talán a legkevésbé érzékenyek a különféle szennyeződésekre. Nagyon fontos volna ezek szelektív gyűjtésének elterjedése, mert a gazdaságba történő visszaáramoltatásuk igen jelentős energiamegtakarítást eredményez. Ez az edény a fém csomagolódobozok (üdítős, sörös, konzerves stb.) és a háztartási kis fémhulladékok (pl. evőeszközök stb.) gyűjtésére szolgál. A konzerves, kutya- illetve macska-eledeles dobozokat csak kimosva szabad beledobni!

Veszélyes hulladék

A veszélyes hulladékokat külön kell gyűjteni. A veszélyes hulladék leadható a hulladékudvarokban vagy az önkormányzat által szervezett veszélyes hulladék gyűjtőakciók keretében, melynek helyéről, idejéről az adott önkormányzat ad tájékoztatást.

A leggyakoribb, háztartásokban is fellelhető veszélyes hulladékok, melyeknek már speciális gyűjtése sok helyen megoldott: elem és lejárt vagy feleslegessé vált gyógyszer, a festék, sütőzsiradék, akkumulátor.

Ezek közül kiemeljük a következőket:

Gyógyszer
A lejárt vagy feleslegessé vált gyógyszereket semmiképpen ne dobjuk ki az otthoni szeméttárolóba, vagy lefolyóba mivel a gyógyszerek veszélyes hulladékok és a hulladéklerakókba kerülve károsíthatják a természetet és a talajvízbe, illetve földbe jutva egészségünket is. 2006. január 1-től minden gyógyszertárban átveszik tőlünk a szakemberek a hulladékot a megfelelő tároló edényekbe helyezik, ahonnan a koordináló szervezet a hulladékégetőbe viszi ártalmatlanításra.

ElemgyűjtőElektornikai hulladék
Az elektronikai berendezések és hulladékok szeméttárolóba illetve lomtalanításkor utcára helyezése szintén nem helyes magatartás. A hulladékok gyártóhoz történő visszajuttatása hasznosításra illetve ártalmatlanításra nagyon fontos. 2005. augusztus 13-tól amennyiben új készüléket vásárolunk, a vásárlás helyén visszaveszik régi, már feleslegessé vált készülékünket. Több üzletben vásárlás nélkül is átveszik tőlünk az elektronikai hulladékot, melynek pontos feltételeiről az egyes üzletekben adnak felvilágosítást. Folyamatosan bővül azon önkormányzatok száma is, melyek elektronikai hulladék begyűjtésére speciális lomtalanítást szerveznek. A helyi lehetőségekről az adott önkormányzat ad bővebb információt.

Elem
Az elemeket semmiképpen ne dobjuk ki a szemetesünkbe. Már sok helyen visszaveszik a már lemerült, használt elemeket.

A gyűjtőpontokról további információt a www.relem.hu vagy a www.rebat.hu weboldalon találhat!

Forrás: KVVM

A cikkmásodik része itt olvasható.

2007.11.07.