Mindenki számára ismerős a mondás: az életben egyetlen dolog állandó, a változás. Életünk valójában újjászületések sorozata. Nem csak azáltal, hogy különböző életkorokba, életszakaszokba lépünk, hanem az egyes tapasztalatok, felismerések következtében is. Akik ma vagyunk, az már nem ugyanaz, aki tegnap voltunk. A tegnap történései, tapasztalásai következtében lettünk azok, akik ma vagyunk.

Minden nap egy-egy kisebb újjászületés. Azonban hajlamosak vagyunk arra, hogy ezeket a kis újjászületéseket figyelmen kívül hagyjuk, alul értékeljük, és amikor elégedetlenek vagyunk azzal az élethelyzettel, amiben vagyunk, akkor valami nagy átalakulásra, változásra várunk. Pedig ezek az „apró" változások képezik alapját a nagy változásnak. A nagy átalakulás, sok apró átalakulás eredményeként történik meg. A tapasztalatok, felismerések formálnak, alakítanak azzá, akivé válnunk kell, hogy az áhított élethelyzetre mi magunk is megérjünk. Ott van bennük az új csírája, de jelenlegi személyiségünk még nem alkalmas rá, hogy gyökeret verhessen bennünk. Ahogy a kislányban is benne van az anyává válás magja, de koránál fogva még csak egy játék babával tudja eljátszani az igazi anyaszerep kezdetleges mását, ezzel megalapozva az anyává érés folyamatát.

Hiitrendszerünk azon tapasztalatok összessége, amelyek a múltból származnak, és egy adott korábbi szituációban biztonságos megoldásnak mutatkoztak. Ezek rögzült szokások, gondolatok, elképzelések, látásmódok az életről, a világról, magunkról, másokról. Amolyan védőfalak, amelyeket nem szívesen engedünk lebontani, átépíteni, mert a megszokott, biztonságosnak látszó helyzet elvesztésétől félünk. Azonban az új élethelyzet új hitrendszert igényel, másként nem válunk alkalmassá az új befogadására, mert egyszerűen a régi gondolkodásmód megakadályozza azt. Mint ahogy a játék babát biztonsággal gondozó „kislány anyuka" sem alkalmas még egy igazi kisbaba gondozására. Fel kell nőnie a feladathoz, mint ahogy nekünk is fel kell nőnünk az új élethelyzetben való helytálláshoz.

Az Élet kialakult hitrendszerünket felismerések által építi újjá. De mivel megrögzötten ragaszkodunk a jól bevált gondolkodás- és látásmódhoz, ezért ez az újjáépítés sok esetben fájdalmas megélésekkel jár. Ahogy az anya a vajúdás során megéli a szülési fájdalmakat, úgy tapasztaljuk meg mi is belső vívódásaink következtében az újjászületés során a „vajúdás" fájdalmát. A felismerések megszületését azzal segíthetjük elő, ha tudatosan támogatjuk a folyamatot. Mint ahogy a szülési fájdalmak megjelenésekor a szülő nő is elvonul a világtól, és minden figyelmét arra irányítja, hogy világra hozza gyermekét.

Amikor az Élet egy fájdalmas élethelyzetet, vagy megélést hoz elénk, akkor az azt mutatja, hogy valamilyen felismerés van bennünk születőben. Az ezzel járó belső vívódás (vajúdás) jelzi, hogy elérkezett az idő, hogy megnyíljunk a felismerésnek. Sokan ilyenkor nem tudjuk tudatosan kezelni a helyzetet. Ahelyett, hogy ilyenkor elvonulva a világtól, tudatosságunk fényével megvilágítva a probléma gyökerét támogatnánk a felismerés megszületését, sok esetben azt választjuk, hogy még sötétebbé, kilátástalanabbá tesszük a helyzetet (pl. depresszió), vagy megpróbálunk elmenekülni előle (pl. szórakozással próbáljuk enyhíteni a fájdalmakat).

Aminek meg kell születnie bennünk, az előbb vagy utóbb megszületik. Ha azonban tudatos odafigyeléssel nem támogatjuk ezt a folyamatot, akkor csak azt érjük el, hogy a fájdalmas időszak kitolódik. Akár nők, akár férfiak vagyunk, ilyenkor elő kell vennünk a bennünk lakozó női minőségeket: a befelé fordulást, a visszavonulást, az intuíciót, a befogadást. Ahogy a gyermek megszületésében is az anyának van elsődleges szerepe, az orvosok, bábák csak segítik a folyamatot, a felismerések „megszülése" során is elsősorban magunkra, saját női minőségeinkre kell hagyatkoznunk. A folyamatban tudatosságunk fénye lehet a támogatónk, egyedül az segítheti a felismerés megszületését. Amennyiben úgy érezzük egyedül nem vagyunk képesek végigvinni a folyamatot, akkor valamilyen alternatív módszerben jártas terapeuta segítségét kérhetjük még. De ne feledjük, a folyamatért, a felismerés megszületéséért ilyenkor is mi vagyunk a felelősek. A segítő személy azáltal, hogy kívülről látja a problémánkat, helyzetünket, csak abban lehet a segítségünkre, hogy ráirányítsa tudatosságunk fényét a probléma gyökerére.

Minden problémánkra a megoldás bennünk van, csak engednünk kell, hogy megszülethessen. Ezért amikor egy élethelyzetben nem érezzük jól magunkat, és megjelennek a „vajúdás fájdalmai", akkor ne kifelé meneküljünk az adott szituációból, hanem induljunk el befelé, önmagunkba. Tudatosítsuk magunkban, hogy újjászületésünk van megindulóban, és elcsendesedéssel, befelé figyeléssel támogassuk a folyamatot. Kiemelten fontos szerepe van ilyenkor a türelemnek. Türelem önmagunkkal és a folyamattal szemben, az átalakulásnak megvan a maga ideje, mint ahogy a rügyből sem azonnal lesz gyümölcs.

Amint a felismerés megszületik, a fájdalmak elillannak, és új megvilágításban látjuk az élethelyzetet, a problémát, magunkat, másokat, környezetünket, egyszóval mindent. Olyan ez, mint amikor a felhők elvonulnak az égről, és kisüt a nap. Régi énünk már a múlté, egy új, tudatosabb személyiség kelt életre bennünk, ezzel egy fontos lépést megtéve saját belső fejlődésünk útján.

Bármily fájdalmas is az újjászületés folyamata, próbáljuk tudatosítani magunkban, hogy az Univerzum egy új felismeréssel szeretne most megajándékozni bennünket, és nekünk egyetlen dolgunk van, megnyílni ennek az ajándéknak a befogadására. Minden egyes felismerés egy-egy újjászületés, készüljünk hát mi is úgy a fogadására, mint ahogy a várandós anya gyermeke megszületésére: szeretettel, és kíváncsisággal teli várakozással, befogadással és az Univerzum csodás ajándékáért érzett hálával.

Tuboly Beatrix

2007. december 26.