Több héttel húsvét előtt naponta halljuk a „böjt” szót, ki mitől tartja magát távol. Természetesen ahogy a nevében van, inkább ez az önmegtagadás a "hús"-ra vonatkozik, mivel a nevében is benne van, hús-vét, tehát vétkezés húst enni. Többször hallottam imádkozni a "stációt", ami mind Jézus szenvedéseinek, fájdalmának megélését, átélését, mondja el, tehát miért is halt meg? Olvassunk egy- két igét a Szent Bibliából:"Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért."
(Róma 4,25.) Ugyanitt a 6,23-ban ezt olvassuk: "Mert a bűn zsoldja a halál."

Gyermekkoromtól sokszor elgondolkoztam azon, míly sokat beszélünk Jézus haláláról, de arról is elmélkedjünk, amint a földi életének minden napjában csodálatos szeretetét mutatja érettünk: Olvassuk csak: "Hanem önmagát megűresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig." Mitől üresítette meg magát Jézus? A csodálatos mennyei otthonától, az Atya Isten közelségétől, az angyalok hódolatától, a csodálatos mennyei tiszta légkörtől...stb.
Több évvel ezelőtt egyik városban tartott előadás-sorozatomban döbbentem tapasztaltam, hogy sokan ma Jézus életét, csak Mária által való megszületésétől ismerik, s nem tudják, s talán nem is hiszik, ami írva van Pál apostol által a Kolosségeliekhez írt levelében: "A ki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született; Mert Ő benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremtettek."

De térjünk vissza a húsvéthoz: Másik csodálatos szöveg : "Azt azonban látjuk, hogy Jézus, a ki egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált. Az Ó-szövetségi történetekben olvashatjuk, hogy a Papok minden nap hintették a bűnt elkövető ember által hozott állat vérét a szentek szentje felé, de Jézusról azt olvashatjuk: "Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, És nem bakok és tulkok vére által, hanem az Ő tulajdon vére által ment be egyszer mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. "

Mily csodálatos szeretet, felénk, gyarló bűnös ember felé: Az Ő tulajdon vérét bemutatva jár közbe a hatalmas Istennél mindenkiért, akik : "Ennekokáért ő mindenképpen idvezítheti is azokat, a kik ő általa járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettök."Ugyanezt olvashatjuk a Timótheus levelében is : "Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus. Aki adta önmagát váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében." "Mert vérontás nélkül nincs bűnbocsánat."

Erról elmélkedjünk e napokban, s az év többi napjaiban is. A hatalmas Isten, Jézus Krisztus által - ha hozzá járulunk, bűnbánatot tartunk, bűnbocsánatot kérünk - kiontott vére által bűnbocsánatot nyerhetünk. Mely bűneinkért?
"Ha megvalljuk büneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűeinket és megtisztitson minket minden hamisságtól." I.Ján.1,9. Hogy ír ezzel kapcsolatban bölcs Salamon: " A ki elfedezi az Ő vétkeit, nem lesz jó dolga; a ki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer."
Megvallani, naponta imádkozni, de tovább úgy élni, amint eddig éltünk? - igy nyerhetünk bűnbocsánatot? Olvassuk el ezt a csodálatos verset:

Betkó András verse
 PÉTER KÖNNYEI :
„Uram, nem, az nem lehet, hogy én megtagadjalak !
A többiek tán megtehetik, ha életük kedvesebb nekik,
ők mind elfuthatnak, de én, Péter, a Kőszikla,
én el nem hagylak!”
„Péter, Péter !
Ha víz alámossa, hullám ha csapdossa,
megrendül, meginog még a kőszikla is !
Zúg felénk áradat, gonoszság tengere,
s ha küzdesz is vele, mégis majd elragad….
Bizony mondom néked, ezen az éjjelen
háromszor megtagadsz!
Engemet, Uradat, háromszor megtagadsz.”
„Ó, Uram, hogy lehetne az?
Veled jártam hűségesen, voltam a dicsőség hegyén,
voltam örvénylő vizeken, mindenütt, hová vezettél,
mindenütt, hová küldöttél; Uram, hogy lehetne hát az,
hogy most elhagyjalak, hogy megtagadjalak ?
Nem, nem, ez nem lehet ! Börtönbe, halálra,
Uram, veled megyek !”
És jött Júdás, Jézust elfogták.
A tanítványok elszéledtek,
De ott, messze a csoport mögött,
a pálma, s olajfák között egy férfi jő.
Megismerjük az éji homályban: Péter ő.
„Ó, a gyávák ! Hogy elszéledtek mind!
Mikor jött a sereg, mind remegett !
Védelmére kardot egyedül én rántottam,
s most is ím itt vagyok egyedül.
De amint mondottam, én el nem hagyom,
én követem, akár börtönbe,
akár a halálba, végig követem !”
A főpap udvarán összegyűlt a tanács
Jézust elítélni.
S ímé, ott hátul, szolgák tűzénél
Péter is melegszik, s amint a többiek,
szemüket rászegzik,
szíve zakatol már, és kezd félni.
„Jaj, ha megismernek, hogy Jézussal jártam,
jaj, ha megtudják, hogy tanítványként
Őt szolgáltam !
Miért is jöttem? A Mesterrel,
a többieknél jobban miért is törődtem?
Most elfoghatnak, s Jézus nem segíthet,
hiszen Ő is fogoly !
Ennyi ellenség közt jaj, ha megismernek!”
És megismerték. Háromszor megismerték.
S ő háromszor megtagadta Urát és Mesterét…
Ekkor néz rá Jézus, Szemük találkozik,
S Péter, a megingott szikla kirohan a házból
keservesen sírva….
A Főpapudvarán, Jézust ítélők közt
mi is sokszor vagyunk,
meghúzódunk gyáván a bűn szolgáinak
barátság-tüzénél, s félve hallgatunk.
Jézust gúnyolja, megkötözi,
halálra ítéli a világ serege.
Egy rész keresztre szegezi, durván kivégezi,
más meg koporsóba zárja, templom-koporsóba,
Mi látjuk, érezzük: szólni kellene, tenni kellene,
s mégis hallgatunk, veszteg maradunk.
s nem háromszor, de százszor is
megtagadjuk a Mestert,
mert félünk, hogy szavunkért ránk támad a világ,
s ellök bennünket baráti tüzétől,
s kidob udvarából.
A Mester csak néz minket, s óh e tekintet
vádoljon, intsen engem is, téged is, s hűtlenségünkért,
Krisztustagadásért,
szökjön arcunkba szégyennek pírja;
marjon és égessen,
s Péter könnyeivel sírjunk keservesen!….

Péter megtagadta Úrát.... könnyeket sírhatunk e gyönyörű vers szavain, ami mély gondolatokra kell inditson bennünket.Pl: Mi mivel tagadjuk meg hasonlóan nap mint nap Krisztust: E.G.White Jézus élete c. könyvében ezt olvashatjuk:
"Aki vallást akar tenni Krisztusról, abban Krisztusnak kell lakoznia. Nem adhat olyasmit, amit nem kapott. A tanitványok folyékonyan mondhatják a tantételeket, ismételhetik magának Krisztusnak a szavait, ám, ha nincs bennük krisztusi gyöngédség és szeretet, nem tesznek vallást Róla. A Krisztus lelkületével ellentétes lelkület megtagadja Őt, bármi legyen is a hitvallás. Az ember megtagadhatja Krisztust rágalmazás, bolond beszéd által, hazug, rosszindulatú szavakkal. Megtagadhatja, ha kitér az élet terhei elől, vagy bűnös örömöket keres. Megtagadhatja a világhoz való alkalmazkodással, udvairatlan viselkedéssel, saját véleményének dédelgetésével, önigazultsággal, kételyek ápolgatásával, bajkeveréssel, sötétségben lakozással. Mindenek által kinyilvánítja, hogy Krisztus nincs benne. "Aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én ennyei Atyám előtt"- mondja Ö. (Mt. 10,33.) 296. oldal.

Hiszem, hogy naponta, szinte percenként kell vigyáznunk, hogy ne tagadjuk meg Krisztusunkat, mint Péter. Ilyen
kisértésekkel vagyunk körülvéve állandóan, de ha Tőle, aki értünk "megizlelte a halált" - erőt kérünk, győzhetünk e kisértések felett. Jézus földi életében egy törvénytudó ezt a kérdést tette fel Neki: "Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták." Máté 22,36-40. Tehát láthatjuk, hogy a Mózes által leírt, de Isten ujjával a kőtáblára írt tíz parancsolat örökérvényű, hiszen az első négy parancsolatra utal itt Jézus - az "első parancsolattal",  s a többi hatra utal a "második " parancsolattal. Galatabeliekhez írt levélben ezt olvassuk: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, a ki asszonytól lett, a ki törvény alatt lett, Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.” Gal. 4, 4-5. S mikor Ö kimondotta a keresztfán: "Elvégeztetett", s a templom kárpitja ketté hasadt, (Máté 27,51) bemutatja, hogy a földi Ceremoniális törvényre már nincs szükség, mert az igazi bárány - Jézus Krisztus - megáldoztatott, s erre utal Pál apostol mikor írja : "eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára". ( a ceremóniális törvényt.)Kolossé 2,14.

Olvashatjuk, hogy mindennapi bűneinkkel mi magunk is naponta "keresztre" feszítjük Krisztust, ezért naponta legyünk résen, hogy az ősellenség ne tudjon bennünket eltéríteni a szent Bibliában tanácsolt helyes élettől s ,azzal fejezzük ki naponta Jézus iránt, a ki érettünk feláldozta életét, szeretetünket, hogy mi is egy szívből jövő szeretetteljes engedelmes életet éljünk Iránta, s ezáltal embertársaink iránt is.

Örömmel mondjuk Péter apostollal együtt: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekől; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén, Aki eleve volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén, ti érettetek, Akik ő általa hisztek Istenben, a ki feltámasztotta őt a halálból és dicsőséget adott néki; hogy a ti hitetek reménység is legyen Istenben.” I.Pét. 1, 18-21.

Hogyan élt Péter később: A názáreti Jézust, mint az emberiség Üdvözítőjét állandóan magasztalta, saját életét a Mester munkájának fegyelme alá vetette.. Élete végén Néró császár elrendelte bebörtönzését, majd megkorbácsolásra és keresztre feszítésre ítélték...Azt érezte, hogy néki, aki Urát megtagadta, túl nagy megtiszteltetés ugyanolyan müdon meghalnia, mint ahogy Mestere halt meg. Utolsó kegyként azt kérte hóhéraitól, hogy fejjel lefelé szegezzék a keresztre. Ezt a kérését teljesítették, így halt meg Péter, a nagy apostol. Ap.T. 354.o. Láthatjuk, hogy ő szívből megbánta bűnét.

Milyen ünnep nekünk a Húsvét? Egy reménységgel teli öröm ünnep, szívünk telve kell legyen hálával, örömmel, hogy az ő értünk folyt vére által a megbánt, s elhagyott büneinket eltörli, s ezáltal részünkre „örök idvesség szerzője lett.” Ö megigérte tanítványainak: Elmegyek és helyet készítek néktek, s …. ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.” Ján. 14, 2-3.

Ezt kívánja Szeretettel:
Feketéné Bokor Katalin
 www.bokorkatalin.hu
25/272-893