Kövess minket

Bejelentkezés

ÉtelekA táplálkozásnak igen jelentős egészségvédő szerepe van. A statisztikák szerint korunk megbetegedéseinek mintegy 30-50%-a visszaszorítható volna helyes étrenddel. De mit is nevezünk helyes étrendnek és – mindenekelőtt –mit is jelent egyáltalán ez a szó:„élelmiszer”?

FaeperKét fő fajtája ismeretes: a faeper és a földieper (szamóca). A faeper a vándorok eledele. Az országutakat szegélyező eperfasorok hosszantartó érési idejük alatt sok szegény ember számára tették elviselhetővé az életet, nyújtottak számukra táplálékot. Sajnos ma már zömében kiirtották őket, alig-alig lelhetők fel, éppúgy, mint az utak mellé telepített cseresznye- és szilvafák.

CseresznyeMegjelenik az első igazi életpezsdítő, tisztító gyümölcs, a cseresznye. Megkezdhetjük az igazi alapozást, amely egész évi egészségünkre kihat. A cseresznyekúra igazi regeneráló kúra. Napi 2-2,5 kg sem árt meg belőle. Természetesen más nem igen jöhet szóba ezeken a napokon. A hónap végefelé megjelenik a lédús, érett ún. „árpával érő körte" is, mely kellemes ízével az epe- és vesebetegeknek nyújt enyhülést.

GabonákA rostok nemcsak vizet képesek megkötni, hanem az emésztés során természetszerűen képződő káros termékeket is. Korunkban, amikor a nagymértékű fehérjefogyasztás különösen elterjedt, még fontosabb lenne a rostok megkötő hatásának előnyeit felhasználni. A fehérjék lebontásakor előálló nitrozo-vegyületek károsíthatják a bélfalat és megterhelhetik a kiválasztó szerveket.

Teljes kiőrlésű kenyérAz élelmiszerek tárgyalásakor sok esetben a tápanyagokra helyeződik a hangsúly és a ballasztanyagok (rostok) szerepe háttérben marad. Ez némiképpen érthető is, hiszen szervezetünk számára gyakorlatilag a fehérjék, szénhidrátok, zsiradékok, vitaminok és ásványi anyagok képezik a működés, fennmaradás alapját. Nem szabad ugyanakkor elvonatkoztatni az emészthető tápanyagoktól a rostanyagokat, mivel ez utóbbiak is szerepet kapnak az emésztés és felszívódás folyamatában.

AmarantAz amarant-félék több fajtája már Kolumbusz előtt őshazájában (az Andok trópusi magasföldi völgyeiben) a kukoricával egyenértékű kenyérgabona volt. Az apró magból készült kenyér kissé tömörebb és édeskésebb ízű, mint a búzakenyér. A disznóparéjfélék családjába tartozó növénynek háromezer fajtája van. Ma már nemcsak táplálkozási célokból, hanem szemetgyönyörködtető dísznövényként is ültetik szerte a világban. Afrikában levélnövényként fogyasztják, Belső-Mongóliában (Kína legszárazabb vidéke) kenyérgabona és zöldtakarmány. Érdekessége ezen a vidéken, hogy lefagyásig folytonosan nő, sőt aratás után hirtelen megugrik, s egyre sűrűsödik. Sokoldalúságára jellemző, hogy egyik variációja a nálunk kakastaréj néven ismert kedvelt dísznövény.

EperFerencsik István bölcs tapasztalatait, ajánlásait jó követnünk, ahhoz, testünk kiegyensúlyozottan működjön, ne betegedjen meg. A most közreadott tanácsok elsősorban az április és a májusi hónapokra vonatkoznak, a tavasz két legszebb hónapjára. A megfelelő táplálkozás mellett érdemes egy tavaszi nagytakarítást is végezni testünkön, és hosszabb-rövidebb böjtöt tartani.

Élő állatok összezsúfolvaMindig nyomasztó érzés fog el, ha állatszállító kaminokat látok, összezsúfolt birkákkal, disznókkal, tehenekkel. Panaszos segélykiáltásuk összeszorítja a szivet. Mennek az ismeretlenbe, a halálba. Számunkra természetes, hogy bármit megtehetünk a "haszonállatokkal": tarthatjuk őket úgy, hogy egész életükben nem látnak napfényt, olyan kis helyen, hogy még megfordulni sincs helyük; táplálékképpen visszaadhatjuk saját ürüléküket; elvehetjük tőlük kicsinyeiket, és végül elpusztíthatjuk őket a lehető "leggazdaságosabb" módon, amikor csak óhajtjuk.

GyümölcsökA táplálkozás különböző területeinek vizsgálatakor szinte elsőként merül fel a kérdés: hogyan érdemes párosítani az élelmiszereket annak érdekében, hogy minél magasabb tápértékkel rendelkezzen és a lehető leghasznosabb legyen szervezetünk számára? Az ételek társítása során figyelembe kell venni a fehérje-, szénhidrát-, vitamin-, és ásványi anyag tartalmat, a savas és lúgos élelmek arányát és természetesen az ízkomponenseket, ízharmóniát. Mindezt úgy érdemes tennünk, hogy közben ne használjunk túl sokféle alapanyagot és elkerüljük a fermentációs (erjedési) folyamatokat a gyomorban illetve a felesleges bomlástermékeket a bélrendszerben. Fontos még a napszakhoz, sőt évszakhoz igazított étkezés is. Látható tehát, hogy az ételek tudatos párosításának kérdésköre nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt gondolnánk. Mi tekinthető tehát helyes, optimális ételtársításnak általánosságban?

ParadicsomItt a tél vége, de mit próbáljunk tenni önmagunkért, hogy tavaszra ne fáradtak, hanem lelkileg-fizikailag is erősek legyünk?

Először is feltétlenül fontos, hogy egészségesen táplálkozzunk, elegendő folyadékot fogyasszunk, s azért mert több az időnk, ne terheljük túl szervezetünket „nehéz” ételekkel, sokkal több táplálék elfogyasztásával, mint amire ebben a mozgásszegény időben szüksége lenne szervezetünknek. Másodszor is, tápláljuk rendszeresen lelki világunkat is, megfelelő módon, megfelelő eszközökkel. Legyen időnk az igazi meditálásra, de nem mindegy hogy miről meditálunk. Higgyük el, hogy felettünk álló erőre, örömre, megnyugtatásra van szükségünk.