Kövess minket

Bejelentkezés

Magkontroll Jóga – Srí Szvámí Sivánanda tanításai alapján

Kálmán szellemi útja során a legmeghatározóbb tapasztalat az egyesületi keretek közötti (99'-től 2014-ig) Ezoterikus Integrál Jóga címen futó sok tradícióból összegyúrt jógarendszer gyakorlása volt. A szóban forgó jóga és tantra tanfolyam alapvetően Theos Casimir Bernard, Andre van Lysebeth, Iyengar, Sri Aurobindo és Yogamaharishi Dr. Swami Gitananda Giri Guru Maharaj munkásságának felhasználásával került kialakításra. A nemi (szexuális) kontinencia kifejezést pedig Srí Rámakrisna (Ramakrishna) Paramahansza életművéből, Mahatma Gandhi egyik könyvéből és Sri Swami Sivananda Saraswati írásából (a sort még hosszan folytathatnánk) vették át. Lévén hogy legalább 5-6 ezer éves módszerről beszélünk, így mindez nem új találmány és nem képezi senki szellemi tulajdonát, még akkor sem, ha egy több tízezer főből álló rajongótábor épült is ki a Tantrikus Kontinencia egyfajta, szabados életmódbeli értelmezése köré, főleg Romániában és Dániában…

 

A jóga útja azzal veszi kezdetét, amint belső késztetést érzünk a jógikus 'tízparancsolat' betartására és igyekszünk is ezek szerint élni. A Jámák közül jógaiskolánkban a fókusz a 4. erkölcsi alapelv (brahmacsarja) helyes értelmezésén és megélésén van aszerint, ahogyan azt még a Védákban meghatározták:
 
1. ha nincs partnerünk, nem élünk szexuális életet.
2. ha van, akkor is csak kizárólag vele és senki mással. 
 
Ez egy nők és férfiak részére egyaránt meghirdetett önfejlesztési lehetőség, amely alkalmanként 2 órás gyakorlást foglal magában. A jógamódszerek a fizikai test burkán (anna-maja-kósa) túl a szubtilis energetikai burokra (prána-maja kósa) is hatnak. Ezt összekötjük a gyakorlatok végzése közben és után történő tudatosítással, így kapcsolódva az intellektus, egyben értelem feletti burkához (vidzsnyána-maja-kósa). Minden alkalommal egy-egy új technika (ászana, pránajáma, mudra, bandha, stb.) kerül bemutatásra.

A Tantrikus Kontinencia a medence zóna izmainak (anális záróizom, húgyúti záróizom, szemérem-farokcsonti izom, pénisz tövében/csikló és a hüvely tövében elhelyezkedő izom) teljes fizikai kontrollját jelenti. A Kegel és egyéb, PC-izom összehúzó gyakorlatok már évszázadok óta bevált módszerek a kínai szexuális kultúrában, melyekkel az orgazmust, magömlést vagy éppen a menstruációt is szabályozni lehet.