Kövess minket

Bejelentkezés

Transzperszonális pszichológus / Parapszichológus

Reinkarnációs terapeuta

Üdvözlöm az Érdeklődőt!

     "Szakadékok ott keletkeznek, ahol félünk látni önmagunkat." (Deepak Chopra)

Módszerem komplexen ötvözi a hagyományos (nyugati) és az alternatív (keleti) pszichológia és a spiritualitás tanait. Alapvetően a saját személyiségemmel dolgozom, holisztikus szemlélettel, az embert helyezve a középpontba, de egységben tekintve rá, az Univerzum részeként látva őt. A terápia mindig egyénre szabott, melyben a kliens személyisége, és megmutatkozó tünetegyüttese dönti el az irányt.

Skorpió nappal születtem, azt hiszem, ez sok mindent megmagyaráz. A vonzódásomat a misztika, a pszichológia, a lélek felé, hogy egészen kicsi korom óta keresek. Tanítókat, mestereket, önmagamat, a saját utamat. Szerencsém volt, mert a „véletlen” mindig jó irányba terelt. Mindig megtalált AZ az ember, AZ a könyv, AZ az egy mondat, amire akkor és ott, szükségem volt ahhoz, hogy haladni, fejlődni tudjak. Hitem szerint átutazók vagyunk a világban, ebben a fizikai testben. Fejlődni jöttünk, tanulni, hogy minden egyes megtestesülésünkkel magasabb szintre emelkedhessünk, míg el nem érjük a végső, megtisztult állapotot, ahol képessé válunk az önzetlen, viszonzást nem váró szeretetre. Régóta foglalkoztat a sors, a karma kérdése. Hogy mi célból születünk éppen akkor, éppen oda, ahova... - miért azok az emberek vesznek körül bennünket, akik? Miért érezzük néha azt, hogy egy-egy mágikus pillanat, vagy találkozás kifordítja a világot a négy sarkából? 

Hiszem, ha egy-egy elakadásban nem problémát, hanem megoldandó feladatot látunk, ha hittel, és kellő elszántsággal indulunk neki, be tudjuk teljesíteni az általunk vállalt sorsot. Ezen az úton segítek haladni a hozzám fordulóknak is, hogy ki-ki önmagát megismerve közelebb juthasson ahhoz a belső maghoz, a tiszta bölcsesség hangjához, ami mindenkiben ott lakozik, ami képes őt átsegíteni a nehézségeken. Segítek, hogy rátalálhasson az útra, ami számára rendeltetett, az útra, ahol megláthatja, és megismerheti végre valódi önmagát, és megtanulhat újra boldognak lenni.

Sosem késő elindulni, a boldogsághoz vezető út nem létezik. A boldogság maga az út… 

Szakmai bemutatkozás: 

Közvetlen elérhetőség telefonon:  06-30/397-0725 E-mailben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.