Kövess minket

Bejelentkezés

Asztrológus/Életvezetési tanácsadó/Spirituális mentor

Üdvözlöm az Érdeklődőt! 

Szakmai területemet tekintve asztrológus, életvezetési tanácsadó, spirituális mentor vagyok. Eltelt 50 évemből 14 éve foglalkozom asztrológiával, ebből 6 éve kizárólag ennek élek. Amit csinálok, az nagyon távol áll a bulvár asztrológiától, vagyis a jóslástól és misztifikálástól, viszont nagyon közel áll az emberekhez.

Azt nézem meg, hogy az egyes embereknek mi az életfeladata, ennek megoldásához milyen adottságokat, lehetőségeket kapott a Teremtőtől. Hol érhet el sikereket és melyek azok a területek, ahol nem érdemes próbálkoznia. Alapvetően az érdekel, hogy a hozzám forduló, hogyan teheti szebbé, boldogabbá, teljesebbé az életét.

Tanácsadásaim során nagymértékben támaszkodom az önismereti Symbolon kártyára, amely képi világban ábrázolja azokat a dolgokat, amelyekről beszélek. Így egyszerre hatok mindkét agyféltekére, a tudatosra (baloldali) a beszédemmel, magyarázataimmal, a tudattalanra (jobboldali) pedig a képi világgal, az ősi nyelvvel. Nagyon szeretem ezt a kártyát, amely alkalmazását asztrológiai szimbólumok is segítik. Mivel nagyon magaménak érzem, ezért tanfolyamokat is tartok ennek használatáról, amelynek elvégzésével az érdeklődő saját terapeutára tehet szert a kártyában, sőt, így a környezetében élőknek is sokat segíthet az életükben felmerülő kérdések megoldásában. A kártya két megalkotója Peter Orban, és Ingrid Zinnel terapeuták, akik igen ismertek az ezoterikus irodalomban. Ne feledkezzünk meg a kártya megrajzolójáról Thea Wellerről, mert egy csodálatosan szép alkotásról beszélünk.

Körülbelül egy éve kiemelten foglalkozom egészségügyi kérdésekkel is. Ennek oka, hogy 2013 Karácsonyát kórházban töltöttem, egy hirtelen jött cukorbetegség miatt, amely kezelés végén, napi 4 inzulinra állítottak be. Ekkor határoztam el, hogy megértem a betegség mondanivalóját, változtatok életemen és „leteszem” az inzulint. Kizárólag tudatos módszerekkel, illetve az asztrológia és a blokk oldások segítségével, 1,5 hónap alatt eldobtam az inzulint és cukorértékem azóta is – igazoltan – tökéletes. Semmiféle csodaszert, csodakenőcsöt nem használtam, kizárólag saját módszeremet, elképzeléseimet alkalmaztam. Ez a módszer nem gyógyít, kizárólag az öngyógyításunkat segíti, (akárcsak az orvosok és egyéb alternatív gyógyászok) de azt meglepően hatékonyan.

Szeretettel várok mindenkit tanácsadásaimon és tanfolyamaimon.

Elérhetőségek:

Tel.: +36-30 /833-2245

//www.napszikra.hu/terapeuta/Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

www.facebook/belsobeke