Hogy karácsonyozni nagy felhajtás, új porcelán étkészlet, gigantikus ajándékok, ékszerek csillogása nélkül is lehet? Talán van, aki ezt nehezen hiszi el. Talán nem könnyű a csillogást a szívekben, lelkekben, a szemekben keresni. A meghittséget, a közelséget nem egy tárgy, hanem mi, a család teremtjük meg saját magunknak. Erről, gyerekkori emlékeiről  így ír Bokor Kata…

Az igazi szeretet egy csodálatos érzés, s ezt a csodálatos érzést csak az Úr Jézus, ki értünk meghalt tudja adni nekünk. Ez a szeretet időálló, nem motiválja érdek. Nem számító, hanem igai, mély, mely boldogságot ad annak, akiben ilyen szeretet él, s aki felé irányul szeretetünk. S ha a Megváltónk ilyen szeretetet éleszt bennünk irányába, ez a szeretet lesz bennünk felebarátaink iránt is.

Nagyon szegény szülők gyermekekeként az év végén nem a karácsonyi nagy ajándékozás volt a fő szempont a családban. Különösebb nagy ajándékokat nem tudtunk kapni, mint abban a korban élő más gyermekek sem, de édesanyám ajkáról hangzó énekek ma is fülembe csengnek. A szükségeset akkor kellett megvenni, amikor szükség volt rá. Legidősebb nővérem tudott varrni, s volt mikor a nagyobbak kinőtt ruhájából varrt rám való aranyos kis ruhát, vagy készítettek rongybabát. Valami kis csekélységet Édesanyám igyekezett mindenkinek készíteni, a szövőszék és a rokka által. Természetesen ez nem volt valami könnyű, hiszen mint hetedik gyermek, a legkisebb én voltam. De a hála és örömérzet, a szárított gombával készült finom töltött káposzta, a kemencéből frissen kivett, s gőzölgő mákos, diós bejgli azért sohasem maradt el. Az örömünk alapja nem a Jézus születésének napja volt – a szüleim úgy vélték, hogy ez nem egy valós  dátum – hanem ,hogy Jézus nagy szeretete által az év végét mindannyian megérhettük. De azóta is nagyon szeretem szívből énekelni az akkor elhangzott énekeket. Például ezt is:

Betlehem csillaga

Szerettem volna látni Betlehemnek csillagát,
Hozni Uram elé aranyat, tömjént és mírhát.
Szerettél volna ott lenni bölcsek seregében?
Oh, mondtad-e már: Jézusom, lakj az én szívemben?
Drága kő az ilyen szent áldozat, s mint betlehemi csillag ragyoghat,
Óh, mondtad-e már? Jézusom, lakj az én szívemben?

Szerettem volna menni én ama jászol felé,
S kitárni szívem örömét a Messiás  elé.
Szerettem volna csókjaimmal elhalmozni Őt,
S köszönteni hála teljesen a nagy Üdvözítőt.

Gyermekkorom legszebb karácsonyának mégis  az 1953-as és 1954-es  karácsonyát említeném meg. Mivel szüleim szombatünneplők voltak, mi gyerekek nem jártunk szombatnapon iskolába sohasem. Egy új tornatanár jött a régi tanárok közé, s mikor ezt megtudta, azt mondta a kedves Igazgatónknak, ha továbbra is elnézi ezt nekünk, akkor feljelenti őt. Ekkor az Igazgató ki jött a lakásunkra, s elmondta Édesanyámnak a problémát, Ő csak szelíden válaszolt, ne aggódjon ezért az Igazgató, ez a mi gondunk. S ezután jöttek a szombatnapi büntetések… De a jó Atyánk mindig gondot viselt rólunk, a fiatalabb bátyámat, s engem vidékre vittek, tanyasi iskolába, ahol másképp álltak a szombati nem iskolába járáshoz, bár szüleinktől távol voltunk, nagyon… S mikor jött a téli szünidő, s otthon lehettem egy-két hetet szüleimmel és testvéreimmel, azok az év végék voltak a legszebbek.

Feketéné Bokor Kata

2006.12.17.