Milyen lehet egy Karácsony? Didergős, sorbanállós, beigli illatú, várakozós, csüggedt, hófehér… és még sorolhatnánk. De van, amikor apró meglepetések érnek bennünket, vagy mások cselekedetei teszik felejthetetlenné az ünnepet. Olvassunk most néhány szívmelengető sort és történetet, egy nagy tapasztalattal bíró, sokat megélt asszonytól. Visszaemlékezései erőt adhatnak mindazoknak, akik ma hasonló helyzetben érzik magukat. Kata nagy erőt merített hitéből, talán máshogy nem is lehetett volna megélnie, túlélnie mindezt.
Amikor eltévedünk
Gyülekezetünk minden karácsonyra konferenciát szervezett, s aki tudott, mindig boldogan ment, együtt tanulni, énekelni, dicsérni a drága Úr Jézust. Egyszer Édesapám megtudta, hogy a rendőrség figyeli azt a helyet, ahova megtervezték, s mindenkit elküldött, értesíteni hittestvéreinket, hogyne menjenek sehova. Engem Tótkomlósra küldött, ahova este érkeztem s ki kellett gyalogolni még 7 kilométert a tanyára. Soha nem emlékszem oly sötét éjszakára, egy csillag nem volt az égen. Természetesen kiérve a faluból igyekeztem tovább, bár az utat jól ismertem, mégis egy másik tanyába kötöttem ki. Ott szívesen útbaigazítottak, s így eljutottam tervezett célomhoz. Másnap hazaérve nagyon hálás voltam, hogy elvégezhettem a reám mért feladatot.
A magányos ünnep
Szüleim ezek után 3 és fél év különbséggel megpihentek, testvéreim mind családosok voltak. Jómagam egyedül maradtam, s egy ismerős hívő ember azt tanácsolta nékem: Se rokonhoz, se hívőhöz ne menjél lakni, állj meg a magad lábán. Ezt a tanácsot meg is fogadtam, aminek ma is nagyon örülök, annak ellenére hogy nagyon nehéz volt 33 évet egyedül élnem. A temetés után tíz hónapra kiköltöztem a szülői házból, s eljöttem Pusztaszabolcsra albérletbe. Bár szombaton nem dolgoztam ekkor sem, mégis egy hét múlva kaptam munkahelyet, decemberben vettem egy telket, s a legfiatalabb bátyám 71-ben felépítette a házamat, hogy a 71. év végét, bár nagyon szegényen, de a saját kis kuckómban éltem meg. Csak a kis ebédlőt fűtöttem, de igen boldog voltam, hogy nem vagyok senkinek a terhére, s a Jó Isten újból nagy erőt adott ennek véghezvitelére. Hálásan köszöntem meg néki.
Komoly betegen
A legnehezebb évvégém 1979-ben volt, amikor december 14-én az orosházi kórház főorvosnője a következőket mondta: „Magának agydaganata van, s a jövő héten megoperáljuk”. Mire ő ezt legépelte, átgondoltam, s mondtam: „Ne várjanak, ide nem fekszem be műtétre, majd Budapesten ezt kivizsgáltatom”. Így is történt, de év végéig még nem tudtam befeküdni az OITI-be (Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet), s ilyen kételyek között teltek az év utolsó napjai…
Külföldön, honvággyal
1986. novemberében érkeztem a Hospital Naturista Oasis Paranaensébe. Ott decemberben nagyon meleg „nyár” volt. Már kiérkezésemkor egész januárig a nagy hőségben hatalmas plakátokon a bundás kabátos Télapót láttam az egész városban, mikor egy szál nyári ruhában majd megfőttünk. Még 87 végén is kint voltam Sao Paulóban, unokatestvéremék ekkor is elvittek egy-két ilyen „feldíszített” helyre, ami a maga valóságában nagyon szép volt. Bár „üres” volt a zsebem, de sok érdekes dolgon azért ellegeltettem szemeimet. Unokatestvéremék igyekeztek széppé tenni nekem is az év végét, de ekkor már nagyon hazavágytam.
Egy sikerrel
1989. év vége, igen nagy boldogságot adott nekem, mivel akkor került ki a boltokba az első könyvem: Táplálékod legyen gyógyítód címmel. Gyorsan minden testvéremnek ajánlottan adtam fel a Postán, hogy karácsonyra ők is megkapják. Itthon kezdtem átlapozgatni, s olvasgatni, a jó Isten segítségével összeállított sok hajnalban, nappal, késő este megírt oldalakat. Azóta is nagyon hálás vagyok érte az én drága Jézusomnak, hogy ehhez erőt, kitartást, értelmet adott… Másképp nem lett volna meg az a könyv…
Külföldön, de mégis otthon
Nevezetes év végém volt 1996-ban is, mikor Ausztráliába repültem és részt vehettem több Magyar Házban a karácsonyi ünnepségeken. Egyik Magyar Házban 19 karácsonyi éneket énekeltek egyfolytában el, amin teljesen le voltam döbbenve. S örültem, mikor egy-két helyen rövid előadást is tarthattam az egészséggel, természetgyógyászattal kapcsolatban. Pár nap múlva meghívást kaptam a X. Magyar Találkozóra, Adelaidebe. Csodálatos volt kint 1500 magyarral találkozni, beszélgetni velük, s bár már 2 éve szervezték a találkozót, mégis kiszorítottak nekem is egy kis időt egy előadásra, amiből kettő lett, mert a hallgatóság addig kérte a vezetőséget, míg adtak egy másik alkalmat a következő előadásra. Végtelenül boldog voltam a következő tavasszal, mikor a találkozóval kapcsolatos könyvet elküldték ajándékba nekem.
Szerető segítség
Az első könyvem megjelenése után jöttek a betegek… s egy sokat szenvedett embernek nem lehet és nincs is nagyobb öröme, ha embertársának fájdalma enyhítésében a jó Isten kezében egy picinyke eszköz lehet. Ez olyan csodálatos dolog, amit csak az tud, aki átélt nagy szenvedéseket. Összedarabolt bal csípővel soha sem gondoltam, hogy bárkihez is férjhez menjek, de 2001. februárjában felkeresett egy súlyos szívbeteg, aki szívműtétre volt előjegyezve… Hónapokig nem jött vissza, majd nyáron visszatérve bevallotta „bűneit”, hogy csak részben végezte a kezeléseket. Kezdtem szépen elölről mondani, hogy mit, miért kell végeznie. Elment, megígérve, hogy most szót fog fogadni. S úgy is lett, és ezután mindig jobb erőnlétnek örvendhetett. Gyógyszereit is kezdte elhagyni, s a műtét is elmaradt a mai napig. Később kezdtem érezni, már nem csak a terapeutát látja bennem. Addig-addig, hogy 2003. augusztus 20-án nagyon szép esküvőt tartottunk, több száz vendéggel. Ezért a legemlékezetesebb 2003. karácsonya, amikor újból – mint gyermekkoromban – teljes családi körben örülhettem karácsonykor. Szülei, s közben felesége 4-6 évvel azelőtt meghaltak, de az ősrégi szülői házuk még meg volt, és van, ahol minden karácsonykor összejön a tágas Fekete család. Együtt voltunk, s nekem oly megható volt, hogy az Édesanyáról egy nagyon szép éneket énekeltem nekik. Beszélgettünk még órákig az asztalnál, s örültünk egymásnak. S azóta minden karácsonykor együtt vagyunk.
Feketéné Bokor Kata
2006.12.23.